Ahogy beszélgettünk, kávénkat kavargatva, elképzeltem, hogy ő egy fehér madár. Még nem tudtam milyen. Csak azt, hogy kalitkában élt, de kirepült. Sokan élünk kalitkában, bezárva saját sorsunkba, döntéseinkbe, téves értékszemléletünkbe, vagy csak egyszerűen nem merünk kirepülni. Igaz, Bella önkéntes zárkája csillogó drágakövekkel kirakott, csinos kis wellness-lakosztály volt az ország túlsó végében. Anyukájától örökölte a kemény munka értékének tiszteletét és az okosan befektetett pénz nyújtotta biztonságot. Közgazdászként dolgozott az egyetemen, jól keresett, könnyedén élte mindennapjait, s az évek pedig elrepültek.

            A többi madár már rég a második-harmadik fészekaljat melengette, de Bella nem sietett, kényelmes is volt a kalitka, de talán érezhette mélyen legbelül, hogy ez nem az igazi otthona...

            Egy hűvös novemberi, „véletlen” találkozás a Palota Pincében teljesen kifordította a világot.  Persze nincsenek véletlenek, közrejátszott egy kerítő barát (ami önmagában még nem volna elég!), a lappangó szabadságvágy, a hely romantikája, a finom borok (hosszú távon persze ez sem lett volna elég), és talán az eleve elrendeltetés is, ha létezik olyan.

            Tamás – bár tokaji eredetű, védett különlegesség – ragaszkodik sümegi fészkéhez, így hát amelyik madárka ide szeretne társulni, annak bizony ki kell repülnie a kalitkájából... Micsoda alkalom a szabadságra! Nem is kérdés, hogy Bellának mit kell tennie, hiszen ez pont olyan, ahogy a mesében meg van írva. A herceg, amellett, hogy szerelem első látásra, a napsütötte Balaton-felvidéken él, szőlőt nevelget, jó borokat készít, ízlésesen berendezett fészkében tárt karokkal várja madárkánkat, és – lehet ezt még fokozni! – mindeközben megcsillan a napfény a Balaton fodrozódó vizén, a szél csiklandozva borzolja fehér madarunk szépen fésült tollazatát... Már tudom is, milyen madár: kecsesen vitorlázó, szabadon szárnyaló sirály.

            Igen, a kalitka ajtaja mindig is nyitva volt, a szabadság bizony csak egy bátor döntés meghozatalán múlt. Bella már nem vesztegeti többé az energiáját a karrierépítésre, a kalitka látványos csinosítgatására, helyette élvezi a napsütéses életet választottja oldalán, s amikor csak kedve tartja, csobban egyet a Balatonban. Szoknyájába belekap a szél, hullámokon szárnyal.

            A Balaton-felvidék ízeit pedig palackokba zárja, akárcsak a párja. No nem bort készít a boszorkánykonyhájában, hanem szörpöket. A Bella manufaktúra különleges szörpjeit sok helyen ismerik országszerte, talán éppen a felszabadult korláttalanság ízét érzik és szeretik benne a vásárlói. Először bodzából és citromfűből készültek, rozés palackokban, a saját vendégei számára. De sok biztatást és pozitív visszajelzést kapott. Egyre több íz született, valahogy a virágok megszólították Bellát. Ma már nemcsak erdő, mező, kert kincseiből, hanem saját birsültetvényükről is szüretelnek, és készülnek igazi különlegességek is, mint a kékszőlő- és fügeszörp, vagy a levendulazselé. Természetesen, tartósítószerek nélkül, dunsztolással, ahogy a régiek tanították, amikor még íze volt az életnek, nem hajszolták a gyorsított eljárásokat, sőt, a jótékony hatásokat is szem előtt tartották. Bella szörpjei tele vannak ízzel, élettel, napfénnyel. A palackok címkéi is árulkodók: bájosak és kellemesek, emellett pedig, ha jól megnézzük, rejtett üzenetet is hordoznak: „lépj ki a kereteidből, mutasd meg őszintén az igazi szépséged”. Így kerek a történet, és tanulságos is, csak olvasni kell a sorok között...

            Bella és Tamás egyébként egymástól 60 km-re nőtt fel, és ma is gyakran átszelik az országot, tartják a szoros kapcsolatot rokonokkal, régi barátokkal, de Sümegre „térnek haza”, hiszen itt találták meg otthonukat, fészküket, egymásba fonódó szabadságukat.

Suddha77