Egy sümegi présház története – kiállítás nyílt a Püspöki Palota pincéjében

A Jakab Napok, az érett bor és a vadászat ünnepe keretében nyílt meg a Püspöki Palota pincéjében az Egy sümegi présház története című kiállítás, amelyen a helyi présházakat mutatják be.

Az állandó tárlat egyes darabjai már korábban is láthatók voltak, azonban mostanra meglehetősen kibővült a régi, hagyományos borászati eszközök, sümegi borászati relikviák gyűjteménye dokumentumokkal, további tárgyakkal.

A megnyitóünnepségen Németh Zoltán alpolgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy fiatal szakemberek kezében van a város felvirágoztatásának lehetősége, ma már nemzetközileg ismert borászat Egly Márké.

Sümegi Kata, a kiállítás rendezője a helytörténeti és szakmai tárlat kialakításáról szólt.

– A Jakab Napok remek kezdete a bortörténeti kiállítás, mely a huszadik századot öleli fel.

Ez az időszak mostoha korszaka volt a kutatásoknak, de most végre tablókon, tárgyakkal is megjelenhet a téma, amelyet másik rendezővel, Kende Katával és a helybeliek segítségével dolgoztunk fel. Fotógyűjteményből válogattunk, helyiekkel beszélgettünk az élvezetes munka során. A sümegi szőlőhegyet egységben kezelő történelmi visszatekintésbe számos egyedi történetet belefűztünk, amely az idegenek számára is hasznos ismereteket nyújt. A huszadik század megértésével talán azt is jobban értjük, hogy hol tartanak ma a fiatal borászok – mondta Sümegi Kata, és méltatta Egly Márk tevékenységét, amelynek része Ramassetter Vince örökségének ápolása.

Egly Márk szerint a jövő generációi számára egy kiindulási pont lehet a tárlat.

– Fontos tudnunk, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk és hová tartunk. Hogy honnan érkeztünk, ezt mutatja meg a tárlat.

1899-ben alakult meg az Öreghegy-Sümeg-Baglyas-hegy hegyközsége 86 termelővel, mondhatjuk, hogy Sümeg már akkor meghatározó volt, amikor a Balaton-felvidéki borvidék még nem is létezett. Hiszen már Ramassetter Vince 800 hektáros gazdaság központját rendezte be a városban kádár- és palackoló üzemmel, ahonnan egész Európába szállította a palackos bort – mondta Egly Márk és hangsúlyozta, hogy a présházak a meghatározók, a borászok pedig epizódszereplők azok történetében. Rajtuk múlik, hogy a sümegi szőlőhegy öröksége tovább halad-e a kijelölt irányban Sümegen, amely egyedülálló adottságokkal bír. Szólt továbbá arról, hogy

2019-ben a helyi fiatal borászok meghatározták céljaikat, mostanra a Bor Eredetvédelmi Tanács elfogadta Sümeg önállótermék-leírását, amely meghatározza a sümegi bort és a város jövőjét.

Forrás: Veol.hu