Oláh Katinak a porcelán nem hideg. Pláne nem rideg. Inkább maga a gyönyörűség. Forró fémmel „körülölelve” pedig még meghittebb, bensőségesebb benyomást kelt. Bennem is.

         Van egy törött kínai vázám. (A porszívózás áldozata...) Még gondolkodom rajta, hogy heroikus törekvéssel megragasztom, vagy esetleg a fürdőszobába kerül mozaik csempeként. Egy biztos, már sosem lesz a régi.

         Katinál az ékszerkészítés története porcelángyűjtéssel kezdődött. (Azóta tetemes készlet gyűlt össze törött darabokból, elég lenne még egy emberöltőre.) Egyszer úgy adódott, hogy az interneten való kutakodás során – be szeretett volna azonosítani egy pecsétet – mintegy véletlenül talált rá az ötletre, hogy törött porcelándarabból ékszert is lehet készíteni. És bár elsődlegesen inkább megmenteni, „éppé tenni” szereti a porcelán tárgyakat, mégsem elvetendő ötlet, ekképpen adni új életet egy törött porcelánnak. A régi, antik, történettel bíró, és még megmenthető porcelánokat ma is sokkal szívesebben restaurálja.   

         De ha töredékekhez jut hozzá, vagy törötten kap ilyeneket, akkor esélyt ad az újrahasznosításnak – akár a törésforma is meghatározhatja, hogy milyen medállá válhat az adott darab, addig csiszolgatja, amíg egy szép, beszédes forma megszületik. (Leginkább medálokat készít, de sokszor gyűrűk is kikerülnek a keze alól.) A legkedvesebb minták a XIX. századi, mívesen kidolgozott, aprólékosan díszített porcelánokból ill. fajansztárgyakból kerülnek ki, hiszen ezeknek minden „morzsája” könnyedén önálló életet kaphat. Nem is feltétlenül csak természeti motívumokat tartalmaznak, nagyon sokfélék. Éppúgy, ahogy a vásárlók is, akik Kati kollekcióiból választanak maguknak nyakláncokat, bár vannak közös jellemvonásaik: pl. romantikus alkatúak, és számít nekik a tárgyak története is.

         Erről szívesen mesél az alkotó. Van pl. olyan értékű porcelánból készült darabja is, amelynek készletéért annak idején akár földet is adtak... Mert ha az a csésze mesélni tudna... történelmi időkről, emberi sorsokról, világégésekről... Kézműves foglalatosság közben van is idő és lehetőség ezekről elmélyülten gondolkodni, elmerengeni. Időnként olyan felkérést is kap, hogy a családi porcelán darabjából készítsen egyedi ékszert, mert ezáltal tovább élhet a családtörténetben az adott tárgy, még ha nem is akként, aminek született, pl. egy étkészlet tagjaként, de folyamatos használatban és büszkén viselve.

         Ha egy vásárló a törött porcelánból készült ékszer mellett dönt, már önmagában ez a választás is nagyon megható és megtisztelő, és tükröz egy értékközpontú szemléletet. Nemcsak az újrahasznosítás követendő elve miatt, hanem azért is, mert a kézműves, az egyedi termék mellett tette le a voksát. Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesülettől Oláh Kati ékszerei elnyerték a Vidék Minősége védjegyet, mely rá is ösztönzőleg hat, és büszke a minősítésben megmutatkozó elismerésre.

         A kitűzött cél – ha egy szóval kellene kifejezni – egyértelműen az értékmentés lenne. Manapság ritka kincs az az ember, aki ebben a „túlkínált” fogyasztói társadalomban még meg tudja látni a múlhatatlan szépséget, az időt álló értékeket. A művészember igényessége lehet az oka, az a látásmód, ami valahogy rááll a szépségre – azt akarja bekebelezni, akár szó szerint is értve, hiszen szívébe zárni csak szépet, az értékeset szeretné minden ember.

         Megfigyeltem, hogy korábbi festményein főleg fák és tájak szerepelnek, az embernek csak mint szemlélőnek szán szerepet a művein. Hasonlóan ahhoz, ahogy az indiai bölcselet világában Purusa (az ember, a szubjektum) nézi Prakriti, a természet táncát. A természet idilliségét talán éppen az adja, hogy az ember csak nézi, gyönyörködik benne, de nem avatkozik bele, pláne nem próbálja „megjavítani”, megváltoztatni.

         Persze van úgy, hogy javításra szorulnak bizonyos természetbeli hiányosságok, fogyatékosságok. Kati öt évig dolgozott a Pető Intézetben konduktorként: a gyerekek mozgástanulását, gyógyulását segítette, és ezzel bizony az értelmük is kinyílt, a tudás megszerzésére „teret nyitott” a mozgás által. Apró lépésekkel, napról-napra fejlődve haladtak az úton, és együtt élte meg a csodákat a gyerekekkel.

         Ám a fővárosi életet nem találták élhetőnek festőművész párjával, felismerték, hogy az a világ nem nekik való, túlságosan zsúfolt, zajos, így vidékre költöztek. Most a Balaton-parti kistelepülésen, Paloznakon természetközeli nyugalomban élnek és alkotnak. Körülvéve csodás porcelántálakban élő szebbnél-szebb pozsgásokkal, Katinak ugyanis ezekből is kiterjedt gyűjteménye van. Szabadidejében szívesen fotózik, gyönyörűségekkel lakatja jól a szemét is. Mostanság nem nagyon van érkezése festeni, minden idejét lefoglalja a porceláncsinosítgatás. Műhelyéből csodás ékszerek kerülnek ki, történettel bíró, egyedi alkotások, melyek talán éppen egy – a porcelánokhoz képest – szemtelenül fiatal dekoltázson pihenve írják tovább az értékek történetét...

Suddha77