Nagyító alatt a múlt

A látszólag álomba merült kisváros szívében, az újjászületett Ramassetter-házban lázas kutatómunka folyik – egy helyi borász, Egly Márk törekvése nyomán.

Száz éves folyóiratok, családi legendáriumok nyomán sejlenek fel a múltból a napbarnított arcok, a szőlőművelő szerszámokat markoló barázdált kezek, a lelkesült gazdaköri és hegyközségi szerveződések, a kőből rakott, hűvös pincék a hegyoldalban.

A XX. század történelmének viharai természetesen nyomot hagytak ezen a „különös zamatú” tájon is. Ezt a fordulatos, eseménygazdag kort kutatják a kíváncsi szemek. Tél van, kevés a napsütés – az asztali lámpa fényében bogarásszák a sorok közé rejtett helytörténetet. Az idősekkel való jóízű beszélgetések pedig már-már feledésbe merült emberi sorsokat helyeznek újra reflektorfénybe.

Mi lesz az eredménye ennek a kutatásnak? Sümeg szőlészeti szempontú történetét mutatják majd be a felkutatott források, emléktárgyak. Nemcsak a hányattatott XX. századi történéseket, hiszen a Ramassetter nevével fémjelzett borkultúra megújult formában való bemutatása ugyanúgy szervesen kapcsolódik a térség borászainak – akár jelenlegi – összefogásához, mint a geológiai szempontú megközelítése a szőlőhegy adottságainak és történetének. Ugyanis mindezzel párhuzamosan készülőben van egy animációs film is, mely Sümeg szőlészeti megközelítésű geológiai feltárásait mutatja majd be.

Hamarosan látogathatók lesznek az új kiállítási helyszínek, testközelbe hozva a régmúlt történeteit, értékeit. Addig is folytatódnak a feltáró célú háttérfolyamatok, Ramassetter Vince tevékeny és innovatív szellemiségéhez méltó környezetben.

Suddha77