Natúr Sümeg 2021

"Natúr Sümeg 2021”: a történelmi Magyarország natúrborászainak találkozója az ismét önállóvá váló Sümegi apelláció OEM köszöntése jegyében

Sümeg egy földtani csoda ország. A Föld korszakainak lenyomatai, a kőzetek sokasága és sokfélesége egyedülálló Európában. A sajátos terroirt az egyedi mikroklíma, a mészkő és a tűzkő keveredése biztosítja.

Sümeg egyben történelmi, szellemi központ is, az élni akarás, a megmaradás, az újrakezdés és az életigenlés példája; a hagyományok és féltve őrzött értékek tiszteletének szimbóluma.

2019-ben lelkes helyi borászok - Sümeg Penta néven - azzal a szándékkal fogtak össze, hogy Sümeg újra önálló borvidéki státuszt kapjon, visszaszerezve ezzel mindazt az önállóságot, amely évszázadokig meghatározta az itteni borokat.

Az önálló apelláció szándékának hármas alapja: az egyedi, sajátos borkészítési eljárások iránti szigorú elkötelezettség, az ökológia szőlőművelés, valamint a természetes borok készítésének szándéka.

Az Agrárminisztérium Bor és Eredetvédelmi tanácsa 2021. május 12-én fogadta el Sümeg önálló OEM (Oltalom alatt álló eredetmegjelölés) státuszát, ezzel létrejött Európa második legkisebb apellációja.

Úgy érezzük, hogy ezzel Sümeg, mint önálló apelláció „visszatért”, megnyílt az út az egyedi karakterű borok és pezsgők készítésére, az egykor messze földön híres Szőlőhegy tekintélyének visszaállítására. Hisszük, hogy munkát, megélhetést és helyben való boldogulást tudunk teremteni a jövő borászgenerációi számára.

Szándékaink megerősítésére hozta létre Egly Márk és a borászok egy kis közössége a „Natúr Sümeg” rendezvényt, ahol a történelmi Magyarország legjobb natúrborászai, a legelismertebb biodinamikus szőlőművelési szakértői találkoznak és osztják meg egymással és az érdeklődőkkel saját tapasztalataikat.

A „Natúr Sümeg” rendezvény natúrborászok és a természetes borok iránt érdeklődők összefogásának is a jelképe, hiszen azzal a szándékkal hoztuk létre, hogy Sümeg és a „Natúr Sümeg” rendezvény évről-évre a Kárpát-medencei natúrborászok találkozó helyévé váljon.

A „Natúr Sümeg 2021” szakmai előadói:

Futó János, geológus, földtani természetvédelmi szakértő, címzetes múzeumigazgató, főiskolai és egyetemi óraadó tanár.

Tamasek Zoltán Szlovákióból, neve és munkássága a „Biológiai növényvédelem prófétájaként” Svájctól Új-zélandig és a Grúziától Franciaországig ismert és tisztelt a szőlészek körében.

Horváth Julianna, borász, kertészmérnök, aki Rudolf Steiner impulzusai alapján végez kísérleteket növényvédelemben, komposzt használatban és borkészítésben.

Mezei Mihály Demeter, biodinamikus tanácsadó, az elmúlt két évtizedekben a hazai biodinamikus mozgalom szervezője, a Biodinamikus Közhasznú Egyesület elnöke, a Biokultúra Szövetség elnökségének tagja.

Ellie Bauwens, Belgium legnagyobb, világ borokra szakosodott borkereskedőjének csúcs gasztronómiáért felelős kereskedelmi képviselője, a HOLASS Bor Kollektiva létrehozója.