Úrkúti őskarszt

Úrkúti őskarszt

A Bakony páratlan földtani csodája

Ajkától 10 km-re, a Déli-Bakony lankáin fekvő Úrkút határában páratlan geológiai csodát láthatunk, hazánk egyik leglátványosabb földtani értékét, a Csárda-hegyi őskarsztot. A világon egyedülálló képződmény sziklakatlanában, a mangánérc kitermelésével feltárultak a jura kori, 100 millió éves eredeti formák, őskarszt sziklafalak. Izgalmas tanösvényen, dzsungelszerű, párás erdőben lépcsőkön ereszkedhetünk le a gödör aljára és a peremén sétálva meg is kerülhetjük azt.

Az Úrkút keleti szélén magasodó Csárda-hegy oldalában 1917-ben, szén után kutatva fedezték fel az ország legnagyobb mangánérc készletét, melyet 1918-tól egyre nagyobb ütemben bányásztak. Az 1920-as évek volt az úrkúti mangánbánya fénykora, az érc kitermelésével végül 1951 óta országosan védett a terület. Kézi, külszíni fejtéssel termelték le a mangánércet, és fokozatosan, eredeti állapotának megfelelően került napvilágra a 100 millió éves őskarszt. A rózsaszínes, tömött, jurakori mészkőben tengeri állatok mészvázas maradványai is előkerültek.

2013 óta 6 állomásból álló tanösvény segíti az őskarszt felfedezését. A Csárda-hegyi tanösvény hossza mintegy egy kilométer, a két szintből álló, hatalmas katlanba hosszú, korláttal ellátott falépcsősor vezet, emellett a tanösvény a töbör peremén haladva kerüli körbe az őskarsztot.

A falu szélső házai mellett nyíló kapun besétálva pár méter után elérjük a tanösvény térképes indító állomását. Tovább sétálva már ízelítőt kaphatunk a bizarr sziklavilágról, balra hatalmas, vörös sziklák mellett jutunk ki egy pihenőpadokkal ellátott, idilli fekvésű tisztásra. Innen balra ágazik el a gödör szélén futó tanösvény ága, jobbra pedig a szakadékba vezető falépcsőt érjük el. A 3. állomás mellől indul a hosszú, kanyargós falépcsősor a gödör aljába. A sziklafalhoz épített lépcsőről testközelből figyelhetjük meg az őskarszt jellegzetes, a jurakori kőzeteken kivált vasas-oxidos rétegtől vöröses színét. A rekultivált bányaterületet mára már szinte teljesen visszahódította a természet.

A töbrök alján, a sajátos mikroklímának köszönhetően, jó pár fokkal hűvösebb van, ez különösen kánikulában teszi kellemessé a látogatást. Mohák, páfrányok népesítik be a sziklafalak alját, rengeteg védett növényfaj kedveli ezt a nyirkos, hűvös, árnyékos klímát. Egy újabb, rövidebb lépcsősor vezet le a kis területű legalsó szintre, mely szinte alig lát napfényt, itt egy barlangot is láthatunk. Visszatérve a katlan szélére, bármilyen irányból megkerülhetjük a bányagödröt. Még három állomás táblái várnak ránk, de a fő látnivaló, a néhol megnyíló sűrű növényzetből nyíló remek kilátás az őskarszt sziklafalaira, a katlanba vezető lépcsőkre. A vékony kis csapás helyenként nehezen követhető, nem túl sűrűek a jelzések, de ha tartjuk az irányt a szakadék széle mentén, nehezen tévedhetünk el.

A túra nem túl hosszú, de hamisítatlan erdei környezetben fekszik a karszt, nedves időben csúszósak lehetnek a lépcsősorok, ösvények, alkalomhoz illő lábbelit válasszunk, egy profi, csúszásbiztos talppal, esetleg lélegző, vízálló membránnal felszerelt, kényelmes túracipőben garantáltan jól érezzük magunkat a látogatáskor. Egy kis méretű hátizsákba pedig be is férnek a nasik, innivalók, kellemes pihenőpadokat, asztalokat találunk a területen. Akkor se csüggedjünk, ha esős az idő, így talán még misztikusabb látvány az őskarszt, és egy esőkabáttal felszerelkezve, gondot sem jelent a kirándulás.

A dzsungelszerű környezet, a bizarr sziklavilág, a sajátos mikroklíma, a szakadékba való leereszkedés páratlan élményt kínál, ráadásul egy óra alatt mindent alaposan fel tudunk fedezni, és az őskarszt megközelítése is egyszerű, kocsival a bejárat előtt tudunk parkolni, és az Országos Kéktúra is itt vezet el. 2013-ban az év földtani értékévé választották a Csárda-hegyi Őskarsztot.

Nyitva tartás, belépő: az őskarszt és a tanösvény szabadon látogatható reggeltől sötétedésig.

Úrkútra Ajka felől érkezve, a Rákóczi utcáról balra kanyarodunk a Mester utcára, majd az első utcán, Tüzér utca, jobbra fordulva érünk az őskarszt bejáratához. De mehetünk a Mester utca utáni, Gubiczahegy utcán is.

Forrás: https://kirandulastippek.hu/bakony-veszprem/urkuti-oskarszt