A legenda szerint ez a terület már a honfoglalás óta lakott terület volt. Buda vitéz telepedett meg az északi részen, az egyik település mai neve, Óbudavár is erről árulkodik. Budának 3 fia volt, István, Jakab és Antal. Amikor felcseperedtek, apjuk felvitte őket a közeli Halom-hegy tetejére, ahonnan mindhármuknak, egy-egy nyílvesszőt kellett kilőniük. Ahol a nyilak földet értek, a három fiú kialakíthatta saját udvarházát. Így lett István–Csicsa–Balatoncsicsó, Jakab Szentjakabfa és Antal Szentantalfa alapítója.Balatoncsicsó kis település a Balatontól 7 km-re, békés, kedves zsákfalu. Ha nekivágunk a túrának, kellemes, félnapos séta, szép kilátás várja a Balaton-felvidéki borok kedvelőit. Hiszen a Balaton-felvidék egyik méltán híres szőlőtermő vidékén járunk.A túra 10 km hosszú, közepes nehézségű, a szintemelkedés jelentős, de fokozatos. Az útvonal kerékpárosan és gyalogosan is megtehető. Balatoncsicsón, a római katolikus templom előtti térről indulunk. A templom maga 1791-ben készült el, és Szent Ágoston tiszteletére szentelték. A templom előtt hősi emlékmű idézi a múltat.
Ajánlott
- 2021 egy újabb sikeres év az Éltető Balaton-felvidék Egyesület életében
- Aszófő, Balatonfüred és Tihany, ahol nem csak érdekes látnivalók, hanem a Vidék Minősége – Éltető Balaton-felvidék védjeggyel rendelkező szolgáltatók is várják a látogatókat.
- KÓBOR - Bortúra a Nivegy-völgyben október végéig
- Zongoraest Örvényesen a paloznaki Szalay Zsolttal, a Huszár vendéglő teraszán 3.
- Íme a téli balatoni jégpályák listája